rendel:

dr. Szalczer Estilla – belgyógyász, gasztroenterológus szakorvos

rendelési idő: kizárólag bejelentkezés alapján

helyszín: Baja, Kolozsvár u.3 /b

Néhány tudnivaló a vizsgálatról…

…..vizsgálat menete:

A vizsgálat sorozat, az anamnézisfelvételt követően, egy alapos és körültekintő fizikális (testi) vizsgálattal kezdődik, melynek keretében a belső szervek, így a tüdők, szív, hasi szervek esetleges rendellenességeit keressük. Mindezt tapintással, kopogtatással, hallgatózással tesszük. A fizikális vizsgálat nem nélkülözhető a rendelkezésünkre álló korszerű diagnosztikus eszközök birtokában sem. 

Egy gasztroenterológiai kórkép pontos kivizsgálása és hatékony kezelése (mint minden betegség esetén) elsősorban a kezelőorvos és a páciens kölcsönös bizalmán és együttműködésén alapul. A kivizsgálás menete mindig egyénre szabott.

A vizsgálat során fontos, hogy kövessük a vizsgáló orvos utasításait. Amennyiben kiegészítő vizsgálatokra van szükség, javaslatként a szakorvos azokat előírja, majd az elvégzett vizsgálatokat összegezve meghatározza a megfelelő terápiát, kezelést.

A vizsgálat keretében lehetőség van vércukormérés, vérnyomásmérés illetve a gasztroenterológiai fizikális vizsgálat részeként említhető végbélvizsgálat során székletvérvizsgálat elvégzésére is

… milyen betegségek tartoznak a gasztroenterológia tárgykörébe, milyen betegségeket vizsgál a gasztroenterológus:

    • gyomor-, bélrendszer megbetegedései
    • máj-, epe-, hasnyálmirigy megbetegedései
    • aranyeres panaszok kivizsgálása, kezelése
    • ételintolerantiák, különösképpen, lactose, fruktóz érzékenység
    • vékonybél kontaminatio sy igazolása, kezelése
    • emésztési zavarok és társbetegségek kapcsolatának feltérképezése

mit nyújt ezen szolgáltatásunk :

  • gasztroenterológiai-, belgyógyászati fizikális vizsgálat
  • sz.e. vércukor-, vérnyomásmérés
  • EKG
  • székletvérvizsgálat gyorsteszttel
  • COVID 19 AG rapid teszt 15 perc alatt
  • kilégzési tesztek, laktózérzékenység, fruktózérzékenység vizsgálata, vékonybél kontaminatio sy vizsgálata
  • azonnali szakorvosi lelet
  • leletértékelés
  • diszkréció
  • nyílt, őszinte orvos-beteg kapcsolat
  • sz.e. receptírás, szakorvosi javaslat
… a lelet:

Az  elvégzett szakvizsgálatról szóló leletet a vizsgálat befejeztével megkapja, különleges esetekben email-en keresztül történik kézhezjuttatása.

…..Tájékoztató a hidrogén (H2) kilégzéses vizsgálatainkhoz:
A H2 kilégzési teszt számtalan ételintolerantiára adhat választ. A teszt az elfogyasztott tesztétel hatására termelődött H2 mennyiéségt méri a kilégzett levegőből. A vizsgáló a kilégzett levegő H2 mennyiségéből tud következtetni, tud kizárni bizonyos ételintolernatiákat, kaphat választ bizonyos gasztroenterológiai kórképekre.

Mi az előnye a hidrogén kilégzési teszteknek?
A vizsgálat egyszerű és fájdalommentes: a tesztétellel ( laktóz, laktulóz, fruktóz) való terhelés hatására keletkező hidrogént mutatja ki a kifújt levegőből, műszeres úton. Ezáltal jutunk diagnózishoz, vagy zárhatunk ki bizonyos kórképeket.

     A hidrogén kilégzéses vizsgálat előkészítést igényel. A mérés során kapott eredmények megfelelő értékelhetősége érdekében kérjük az alábbi előírások pontos betartását. 
– A vizsgálat lázas állapotban, hurutos betegség esetén nem végezhető el!
–  A vizsgálat időpontjának egyeztetésekor kérjük tájékoztassa orvosát a megelőző 2 héten belül lezajlott betegségéről, időszakosan, illetve renszeresen szedett gyógyszereiről. A laktózt tartalmazó gyógyszereknél orvosa dönt az esetleges felfüggesztésről, illetve a lelet értékelésekor figyelembe veszi a szedett gyógyszer laktóz tartalmát.

– Antibiotikum szedése befolyásolja a vizsgálat eredményét, ezért antibiotikus kezelés után legalább 15 napot várjanak a H2 vizsgálatra jelentkezéssel.

Ne vegyen be a vizsgálatot megelőző
két héten belül: antibiotikumot, probiotikumot
egy héten belül: emésztésre ható gyógyszert, savcsökkentőt
két napban: hashajtót!
A vizsgálat előtti napon, reggeltől:
ne egyen puffasztó zöldséget, gyümölcsöt (pl. körte), hüvelyeseket (se főzve, se nyersen)
ne fogyasszon magvakat
ne igyon szénsavas italokat, illetve alkoholtartalmú italokat
ne dohányozzon!
Amit fogyaszthat:
– főzve, natúr sütve vagy párolva: burgonyát, rizst, sonkát, szárnyasokat, halakat, tojást, tésztát
– minimális mennyiségű tejterméket (pl. joghurt, kefir), valamint laktóztartalmú élelmiszereket
– kizárólag felvágottakat, virslit, margarint (csak keveset)
– fehér lisztből készült termékeket: fehér kenyeret, kiflit, zsemlét (csak keveset)
– folyadékként kizárólag csapvizet (21h-ig), folyó csapvizet (21h-tól) ihat!
19 óra után semmit ne egyen. A vizsgálat előtti napon, lefekvés előtt különösen alaposan mosson fogat és nyelvet egy új fogkefével!
A vizsgálat napján
A vizsgálat éhgyomorra történik és megközelítőleg 3 órát vesz igénybe.
A vizsgálatot megelőzően:
– ne használjon fogkrémet, szájvizet
– hölgyek ne használjanak szájfényt, rúzst
– férfiak ne használjanak ajak körül arcszeszt
– ne egyen cukorkát, rágógumit
– a reggeli gyógyszereit ne vegye be (hozza magával)
– kávét, teát ne fogyasszon
– ne dohányozzon!
A vizsgálatot megelőzően fontos a reggeli alapos, fogkrém nélküli fogmosás (a fogmosó vizet nem szabad lenyelni). A reggeli első fogmosás kizárólag original fogkefével történjen. Először felkeléskor mossa meg fogkrém nélkül a fogát, majd még egyszer a vizsgálatra indulás előtt. (1/2 dl folyóvíz fogyasztása megengedett)

A vizsgálatok jellegzetességére ( aerosol) , mind magunk, mind pácienseink védelme érdekében, a Hidrogén-kilégzési teszt elvégzése előtt COVID-19 antigén gyorstesztet végzünk. A kilégzési tesztet, csak és kizárólag a vizsgálatot közvetlenül megelőző, általunk készített gyorsteszt végzésével végezhetjük el. A gyorsteszt időtartama 15 perc, a kilégzési teszt időtartama ezáltal tehát 15 perccel hosszabbodik. Tekintettel a hordozás lehetőségére, a teszttől védettségi igazolvány esetében sem tekinthetünk el.

Laktózérzékenység

A laktóz intolerancia, más néven tejcukor érzékenység jellemzően tej, tejtermék fogyasztása után jelentkező probléma, mely a lakosság közel 10%-át érinti kisebb nagyobb mértékben. Tünetei között jellemző a puffadás, hasmenés, fokozott gázképződés. Laktóz intolerancia kivizsgálására lehetőség nyílik kétféle módszerrel, kilégzéses teszt elvégzésével, illetve genetikai vizsgálattal is.

A laktóz intolerancia oka
az emésztőrendszerünk a bevitt laktózt ( tejcukrot), a laktáz (a tejcukor bontó) enzim hiányában, vagy csökkent működésében nem képes megemészteni, lebontani.

A tejcukor érzékenységnek két formáját különböztetjük meg:
elsődleges (primer)
másodlagos (szekunder)
A primer laktóz intolerancia veleszületett, ritka formája, mikor a laktáz enzim már születéskor hiányzik. Ilyen esetben az újszülött mindkét szülőtől hibás laktáz gént örököl és a laktáz enzim hiányában az anyatej emésztésére sem képes. Ebben az esetben a tünetek már újszülöttkorban jelentkeznek.
A gyakoribb, mikor az elsődleges forma késői típusában a tejcukorbontó enzim aktivitása 3-6 éves kor után fokozatosan csökken, vagy akár meg is szűnik.
A szekunder – szerzett vagy másodlagos – laktóz intolerancia, amikor a vékonybelet érintő egyéb betegségek vezetnek laktóz intolerancia kialakulásához. 
Ilyen, vékonybelet érintő alapbetegség lehet pl: a gluténérzékenység, a Crohn-betegség, bizonyos gyomor és bélrendszert érintő fertőzések, az  antibiotikum kezelés következtében kialakult kóros baktériumelszaporodás (vékonybél kontaminációs szindróma, SIBO), a vékonybeleket érintő kemoterápiás kezelés, illetve a vékonybél károsodását okozó gyógyszerek tartós alkalmazása. A laktóz intolerancia tünetei jellemzően tej és tejtermék fogyasztását követően jelentkeznek.
Laktóz intolerancia tünetei:
– puffadás
– görcsös hasi fájdalom
– fokozott gázképződés / szelesedés
– hasmenés / szorulás
– hányinger / hányás
– bőrpanaszok

Hidrogén kilégzési teszt folyamata
A hidrogén kilégzési teszttel a laktáz enzim működését vizsgáljuk. A vizsgálat lényege, hogy laktóz elfogyasztását követően a kilélegzett levegőből mérjük a hidrogén koncentrációját. Amennyiben a szervezet nem tudja a laktózt megfelelően lebontani, az átkerül a vastagbélbe, az ott élő baktériumok a laktóz bontása során hidrogén gázt termelnek, mely a bélfalon felszívódva a vérárammal a tüdőbe kerül, így a kilélegzett levegő hidrogén tartalma megemelkedik. A kilélegzett hidrogén mennyiségét tudjuk mérni a kilégzési teszttel, műszeresen.
Hogyan készüljön a hidrogén kilégzési tesztre?
A hidrogén kilégzési teszt felkészülést igényel, melynek pontos menetét, tudnivalókat a ” Tájékoztató a H2 kilégzési vizsgálatokhoz” cím alatt találja.

A vizsgálat időtartama 2 óra, ez idő alatt a rendelőben kell tartózkodnia, a laktóz elfogyasztása előtt, majd azt követően 15/30 percenként meg kell fújnia egy hidrogén szintet mérő műszert. Ez idő alatt is tilos a dohányzás
a vizsgálat eredményét azonnal kézhez kapja. Pozitivitás esetén adóigazolást állítunk ki.
Figyelem! A vizsgálatot követően intolerancia esetén az elfogyasztott laktóz egész nap, akár még éjjel is okozhat panaszokat (hasmenés, hascsikarás, puffadás)!!

Laktózérzékenység kezelése

Laktóz intolerancia esetén a kezelés leghatékonyabb formája a laktóz tartalmú ételek és italok fogyasztásának csökkentése, szükség esetén teljes elhagyása.
Hazai forgalomban is kapható már olyan enzim, mely segíti a laktóz gyorsabb lebomlását.
A laktózt széles körben alkalmazza az élelmiszer- és gyógyszeripar, ezért körültekintően kell válogatni az iparilag feldolgozott élelmiszerek, illetve gyógyszerek közül.
Egyénre szabott diétát kell követni, szükség esetén dietetikus bevonásával.

Fruktózérzékenység

Az étel-intoleranciák között a fruktóz érzékenység – avagy a gyümölcscukorra való érzékenység is egyre gyakoribb probléma. 


Mi a fruktóz?
A fruktóz- más néven gyümölcscukor egy természetes és egyszerű cukor, amit főleg gyümölcsökben, zöldségekben és a mézben találhatunk meg. Leginkább a glükózzal együtt fordul elő, de íze annál édesebb. A hagyományos répacukor is glükóz és fruktóz keverékéből áll.


Mit jelent a fruktóz intolerancia?
A fruktóz érzékenység a gyümölcscukor felszívódási zavarát jelenti, ami az európai népesség körében gyakori, 35%-os előfordulás jellemzi. A fel nem szívódott fruktóz a vastagbélbe jut, ahol erjedésnek indul. Ebben az esetben egy szerzett betegségről van szó, bármely életkorban kialakulhat.


Mikor érdemes fruktóz intolerancia vizsgálaton részt venni?
Amennyiben puffadást, emésztési problémát tapasztal gyümölcsök elfogyasztása után, vagy cukros ételek fogyasztását követően gyakran felpuffad, vagy nagyobb mennyiségű gyümölcs, zöldség fogyasztása után hasi fájdalom, hasmenés, egyéb emésztési problémákat észlel érdemes fruktóz érzékenység irányában is gondolkozni. 


Mik a fruktóz intolerancia tünetei?
– puffadás
– hasmenés / ritkábban székrekedés
– gyakori szellentés
– görcsös hasi fájdalom
A fruktóz érzékenység tünetei hasonlóak a tejcukor érzékenység tüneteihez, a fruktóz érzékenység gyakran társul tejcukor érzékenységgel.


A fruktóz intolerancia vizsgálata
A fruktóz érzékenység kimutatására az egyetlen elérhető módszer a hidrogén kilégzési teszt.


A hidrogén kilégzési teszt folyamata

A baktériumbontás közben felszabaduló gáz képződésén alapul az érzékenység kimutatására szolgáló kilégzési teszt – úgy nevezett hidrogén kilégzési teszt.
A vizsgálat lényege, hogy fruktóz tartalmú oldat elfogyasztása után a kilélegzett levegőben mérjük a hidrogén koncentráció növekedését.


Hogyan készüljön a hidrogén kilégzési tesztre?

   A vizsgálat elvégzéséhez éhgyomri állapot szükséges, étkezni és inni sem szabad – vizet sem! A hidrogén kilégzési teszt felkészülést igényel, melynek pontos menetét, tudnivalókat a ” Tájékoztató a H2 kilégzési vizsgálatokhoz” cím alatt találja.
   A vizsgálat időtartama 2 óra, ez idő alatt a rendelőben kell tartózkodnia. A fruktóz oldat elfogyasztása után, majd 15/30 percenként bele kell fújnia egy hidrogén szintet mérő műszerbe
   A vizsgálat időtartama alatt nem lehet enni, inni és dohányozni
Figyelem! A vizsgálat elvégzése előtt elfogyasztott fruktóz oldat intolerancia esetén egész nap, akár még éjjel is okozhat panaszokat (puffadás, hasmenés, hascsikarás)!!


A fruktóz intolerancia kezelése
Fruktóz intolerancia esetén a kezelés leghatékonyabb formája a fruktóz tartalmú ételek és italok fogyasztásának csökkentése, szükség esetén teljes elhagyása.
Hazai forgalomban is kapható már olyan enzim, mely segíti a fruktóz gyorsabb lebomlását.
A fruktózt széles körben alkalmazza az élelmiszer- és gyógyszeripar, ezért körültekintően kell válogatni az iparilag feldolgozott élelmiszerek, illetve gyógyszerek közül.
Egyénre szabott diétát kell követni, szükség esetén dietetikus bevonásával.

SIBO

A SIBO – más néven kontaminált vékonybél szindróma kivizsgálására használható vizsgálat a laktulóz kilégzési teszt. A SIBO hosszabb fennállása esetén a nem kielégítő felszívódás miatt B12 vitaminhiány, vérszegénység, fogyás és csontritkulás jelentkezhet. Tüneteit a rossz emésztés miatt elsősorban puffadás, hasi fájdalom, hasmenés, székrekedés, fokozott gázképződés, korai teltségérzés jellemzi.


Mi a laktulóz?
A laktulóz egy diszacharid (D-galaktózból és fruktózból áll), amit normális esetben csak a vastagbélben lévő bélbaktériumok emésztenek tejsav, ecetsav, metán és hidrogén képződése közben.


Mit jelent a SIBO?
Mivel a vékonybél emésztőenzimjei nem bontják le, a laktulóz gyakorlatilag változatlan formában jut el a vastagbélbe. A laktulóz normál esetben körülbelül 120 perc alatt halad át a vékonybélen, ahol baktériumok elszaporodása esetén ez az idő intervallum rövidül – például kontaminált vékonybél szindróma esetén.


A SIBO tünetei:
– ffadás
– bélgázok
– görcsös hasfájás
– hasmenés / ritkábban székrekedés


Mit tudhat meg a laktulóz kilégzési teszt eredményéből?
A teszt elvégzése után lehet kizárni vagy megerősíteni a diagnózist bárkinél, akinél a tünetek alapján felmerül a SIBO lehetősége.


A laktulóz kilégzési teszt folyamata
A baktériumbontás közben felszabaduló gáz képződésén alapul az érzékenység kimutatására szolgáló – úgy nevezett hidrogén kilégzési teszt.
A vizsgálat lényege, hogy laktulóz tartalmú oldat elfogyasztása után a kilélegzett levegőben mérjük a hidrogén koncentráció növekedését.


Hogyan készüljön a laktulóz kilégzési tesztre
?
A hidrogén kilégzési teszt felkészülést igényel, melynek pontos menetét, tudnivalókat a ” Tájékoztató a H2 kilégzési vizsgálatokhoz” cím alatt találja. A
vizsgálat elvégzéséhez éhgyomri állapot szükséges, étkezni és inni sem lehet – vizet sem!
    A vizsgálat időtartama 2 óra, ez idő alatt a rendelőben kell tartózkodnia. A laktulóz oldat elfogyasztása után, majd 15/30 percenként bele kell fújnia egy hidrogén szintet mérő műszerbe
  Az elfogyasztott oldat intolerancia esetén egész nap okozhat panaszokat
  A vizsgálat időtartama alatt nem lehet enni, inni és dohányozni
  A  vizsgálat eredményét azonnal kézhez kapja


Kinek javasolt a laktulóz hidrogén kilégzési vizsgálat elvégzés
e?
Bárkinek, akinek görcsös hasfájásos, puffadásos, illetve hasmenéses tünetei fennállnak és egyéb lehetséges kórképeket, mint például az ételallergiát, ételintoleranciát kizárjuk.
Szintén ajánlott laktulóz teszt elvégzése bizonytalan eredetű, emésztéssel kapcsolatos tünetek rendszeres jelentkezése után, ismeretlen eredetű puffadás, étellel összefüggő fertőzéses megbetegedés miatti antibiotikum kúra után.


A SIBO kezelése
A betegség kezelése minden esetben a kiváltó ok függvénye.
Szervi elváltozás esetén akár műtétre is szükség lehet (például divertikulum vagy sipoly) A  túlszaporodott kórokozó baktériumok számának csökkentésére antibiotikumos kezelés javasolt, a bélflóra helyreállításához probiotikum kúrára lehet szükség. A megfelelő étrend, egyénre szabott diéta követése dietetikus szakember bevonása sokszor elengedhetetlen.